Elindult az Olimpia.
Egy néző nem volt a nyitóünnepségen. Csak az pár politikus, a bájden-, meg a makrón félék, akik a magángépükön érkeztek és akik természetesen mindenféle karantén nélkül vettek részt. Pont úgy, mint ahogy azt a VIP vendégek tették a Wembleyben rendezett EB döntőn során.
Ezek a jóemberek, ha majd vége a shownak és amint visszarepültek a világ másik felére a hazájuk földjére, akkor újra el fogják kezdeni nekünk pórnépnek mondani azt, hogy mi vagyunk azok, akik tönkretesszük a földet a benzines autónkkal, meg azzal, hogy elégetjük a leveleket ősszel. Rohadjunk meg.
No de, ezalatt is a nyitóünnepség során a sportolók szépen szájkosárban vonulnak fel a stadion közepén, integetve az üres lelátók felé, mintha volna ott a hatvanezer emberből akár egy is. De nincs. Csak az a pár politikus.
Az egész hely kietlen és a maroknyi VIP vendég felé integető sportolók jelenete ennél disztópikusabb már nem is lehetne. Az ember az gondolná, így hogy nincs egy lélek se a lelátókon, és ha már úgyis meg akarnak etetni minket azzal, hogy mérgezzük a földet a Co2-vel, legalább spórolni fognak a tűzijátékon meg az egész felhajtáson, hisz nincs kinek szerepelni, csupán a tévé előtt ülőknek. De nem!
Volt tűzijáték, meg földgömböt kirajzoló drónok is. Hogy mennyit fejlődött a technológia?! Marha jó.
Mellesleg: hesteg kicsit sem érdekel az olimpia.
Az EB-ben az volt a legjobb, hogy végre nézők előtt játszották a meccseket.
Nézők nélkül szerintem ez az új ”woke-olympics” is csak egy lelketlen semmi… minek ezt is erőltetni ebben a szép új világban, amit épp alakítanak nekük azok a drága vezetőink az óriásvállalatokkal karöltve.
És ha már szóba került a helyzethez való alkalmazkodás az üres stadionnal, kíváncsi vagyok az a transz Új-Zélandi súlyemelő férfi, aki a történelemben először mint ellentétes biológiai nemű személy a nők között indulhat majd, vajon mennyire alázza le majd a gyengébb nemet… és vajon milyen osztást adnak a fogadóirodák, ha rá tesz az ember?!