Én nem tenném. Emiatt én soha nem kenek olyan a bőrömre, amit nem ennék meg. Minden, ami a bőrre kerül felszívódik a szervezetbe és úgy negyedórán belül már a véráramban is van.
Tudtad-e melyik a legnagyobb emberi szervünk?
A bőr.
Amellett, hogy az egyik legnagyobb szervünk, még az anyagcserében is komoly szerepet játszik. A bőrön keresztül – pont mint a légzéssel, a pisiléssel, a kakilással vagy menstruációval – méregteleníti magát a szervezet. Minden nap, még akkor is ha nem tudjuk. Ez a tisztító folyamat olyan fontos, hogy pl. a vese méregtelenítése nélkül pár nap alatt meghalhat a test.
A bőr ezen funkciója miatt fordulhat elő az amikor pl. valaki elfogyaszt egy olyan ételt, amelyet nem kedvel a szervezete (másszóval allergiás rá), simán pöttyös, kiütéses allergiás tüneteket, azaz csúnya elváltozásokat generál a bőre. Egy szuri után is előfordulhat ilyen, hisz az is idegen anyag (egyfajta méreg) a test számára.
Emiatt a tényező miatt is mondja a bölcsesség, hogy igen fontos izzadni. Ilyenekről én még évekkel ezelőtt tanultam, olvastam, és eléggé megragadt bennem.
Vissza a naptej megevéséhez.
Most képzeld el, hogy ott a bőröd, az egyik létfontosságú méregtelenítő szerved és teljesen befeded az egészet, azaz megeteted vegyszerekkel. Olyan vegyszerekkel, amelyekkel a legtöbb naptej tele van. Olvasd csak el mi van a dobozán. Egy jó meleg nyári napon, amikor az összes, a bőr felületén elhelyezkedő pórus jól ki van nyílva, mi megfullasztjuk szerencsétleneket mindenféle kemikáliával. Nem hangzik túl jól, nem?
Ilyenkor az én személyes meglátásom szerint,
- a bőr nem tud megfelelően bevinni dolgokat (jótékony hatású napfény) és
- nem is tud megfelelően kidobni magából dolgokat (izzadság), hisz meg van fojtva a szerencsétlen egy vegyi réteggel.
Azon gondolkodtam régen…
…az a sok szemét, amit gyerekkorunk óta a bőrünkre kennek, hogy megvédjenek minket az évmilliók óta a földet működtető természetes energiaforrástól (a naptól), milyen hatással lesz hosszútávon az egészségünkre? Szerintem fogalmunk sincs.
És ha már a nap rávilágított a kételyre, felmerül bennem a másik kérdés is: vajon a bőrrákot miért a nappal, egy évmilliók óta az élettel szorosan kapcsolódó természeti jelenséggel kötik össze, és nem azokkal a vegyszerekkel, amelyeket naponta magunkra kenünk a tűző napon vagy a hétköznapokban használunk kozmetikumok formájában? Nem gyanús senkinek?
Ok, de akkor hogyan védekezel a nap ellen?
Nem kívülről. A mi családunkban máshogy közelítjük meg a dolgot. Ha kennénk is valamit, mi a naptej helyett kókuszolajat vagy az olíva olajat használunk. A gyermekem bőrére mi soha nem kentünk semmit (naptej szerűséget) és nem emlékszem arra sem, hogy valaha leégett volna az elmúlt hét éve alatt. Pedig mi éltünk Costa Ricán, ahol állandóan sütött a nap és Új Zélandon is, ahol az ózonréteg gyengesége miatt erősebb a nap, mint itt Európában.
A másik védekezési mechanizmus az étel. Ha utánajársz a neten láthatod, hogy vannak olyan ételek, amelyek a bőr védekezését hatékonyan támogatják. Ide tartoznak pl. a sötét bogyós gyümölcsök, ezért mi sok feketeszedret, áfonyát vagy répát eszünk, amelyek mind segítik a bőr védekezését. A lista ennél hosszabb, majd járj utána a neten.
Aztán nem is említettem a leghatékonyabb módszert, a kalapot, a hosszú ujjú pólót vagy az árnyékot. Ezeket is be szoktuk vetni a naptej helyett, amikor már úgy érezzük elég volt a tűző napból.