Közösségi média tartalommarketing vendéglátósoknak – mit posztoljunk?
Fontos! Mielőtt tovább olvasod, had kezdjem azzal, kikhez szólok ebben a posztban. Olyanokhoz szólok, akik úgy érzik megakadtak, és akik úgy érzik kifogytak az ötletekből azzal kapcsolatban, hogy mit is tudnának posztolni nap, mint nap a közösségi médiában. Ebben a helyzetben talátam magam én is kb 2.5 évvel ezelőtt, amikor a golf resort vezetésért voltam felelős. Egyszerűen nem tudtam mit posztoljak…
És most maga a cikk
Véleményem szerint, ebben a témakörben nekünk vendéglátósoknak van a legkönnyebb dolga. Amikor arról van szó, mit is posztoljunk a Facebookon, Instagrammon vagy egyéb közösségi média felületen, nem jut eszembe más olyan iparág, ami nálunk könnyebb helyzetben lenne. Miért gondolom így? Ebben az írásban kifejtem bővebben.
Háttérsztori
Először is, a legelső téma, ami beugrik ezzel kapcsolatban, az nem más, mint a háttérsztorik. Ugyanis egy biztos, mindannyiunknak megvan a maga vendéglátós üzletéhez kapcsolódó háttérsztorija. Ilyen lehet az, amikor két barát összefog, hogy valami klassz kézműves sörözőt nyisson, vagy amikor egy étterem, a tulajdonos nagymamájának háztáji receptjei alapján alkotja meg az étlapjukat, vagy amikor egy pár, kávészenvedélyüknek élve, megnyitják rég áhított újhullámos kávézójukat. Érted mire utalok, ugye? Mindannyiukban van egy közös dolog; szívük lelkük az üzletben van, csak épp lehet egyáltalán nem kommunikálják ezt a világnak.
Mindennapos pillanatok
Másodiknak azt említeném meg, hogy a háttérsztorinkon kívül, mindannyiunknak (nekünk vendéglátósoknak) tele van a napja olyan dolgokkal, olyan pillanatokkal, ami azt kívánja, hogy fényképes vagy videós formátumban felkerüljön az internetre, követőid vagy törzsvendégeid legnagyobb örömére. Minden ember baromi kiváncsi természetéből fakadóan, és pozitívan nyitott arra, hogy beleshessen a színfalak mögé. Ezzel, lehetőséget tudunk nyújtani nekik erre.
Az étel a legkapósabb téma
A harmadik az lenne, amit megemlítenék azzal kapcsolatban, miért is gondolom a vendéglátásban dolgozóknak könnyű a dolga, hogy minden vendéglátós egység – lehet az étterem, kávézó, hotel vagy egy bár – szolgáltatásai között található étel vagy ital fogyasztására alkalmas termék, amit a végtelenségig lehet fotózni. Miért pont az ételt említem?
Tudtad, hogy az étel és az utazás az egyik legfelkapottabb, azaz legtöbbet fotózott téma például az Instagrammon?
Minden eszköz a rendelkezésedre áll
Minden olyan eszköz a kezedben van, ami a fent említett ötletek internetre való feltöltéséhez szükséges. Itt magára a vendéglátós egységedre, és a zsebedben található okos telefonodra utalok. Továbbá arra, hogy ezeket összeadva, hülye lennél ha nem használnád ki a közösségi média kínálta, ingyen reklám lehetőségeit.
Az étel mellett az utazást azért emeltem ki, mert egyes helyek, amelyek esetleg turisták által frekventált helyen fekszenek, a saját helyszínüket is kell, hogy kommunikálják a tömegeknek, ki kell, hogy emeljék posztjaikban. Nekem például, amikor a golf resortot vezettem Új-Zélandon, ez volt az ütőlapom, mármint maga a helyszín. Egy mesés helyen volt a resort, és a helyszín kommunikálása volt a leghangsúlyosabb egy csomó kampányunkban. Itt az egyik reklámpélda, amit én készítettem a helynek.
Kézzel fogható ötletek neked
Tartalom hiányban szenvedsz? Nem tudod, merre indulj? Mivel kezd? Mit is fotózhatnál?
A fenti motivációs rész után, szeretnék valami kézzel foghatót adni neked. A következő ötleteim vannak arra, hogy rendszeresen tudj posztolni az interneten:
1.Étel-ital fotózása:
Mint azt említettem, az egyik legkeresettebb fotós téma a neten. Nem csoda, hogy annyi ‘food blogger’ van, mivel van rá igény.
Fogj egy okostelefont és egy ablakhoz közeli helyen, ahonnan árad be a természetes fény, csinálj az ételről vagy italról egy jó fotót.
Ehhez szükésges: -fényforrás (ablak), -felület (egy fa asztal), -étel, -dekoráció( ha fokozni akarod).
Gyakorlatban így csináld:
Ha kezdő vagy, próbálj meg egy-két dolgot fejben tartani.
-
A képet teljesen mozdulatlan telefonnal csináld. Támaszd ki a kezed valahogy. Ettől szuper éles lesz a kép.
-
90º -ban fentről, vagy kb. 45º -ban fotózd az ételt.
-
Játsz a fénnyel. Forgasd a tányért, mikor néz ki jobban, ha balról jön a fény vagy felülről? Próbálj ki más irányokat is.
-
Míg forgatod az ételt, keresd melyik az ”arca” az ételnek. Az étel minden oldalról más-más képét mutatja.
-
Pl.: steaket fotózól? Akkor próbáld úgy csinálni, hogy a steaket emeld ki a képen, ne a köretet. Az étel lényege legyen hangsúlyos a képen.
-
Ha ki akarod emelni az étel szineit, ne fotózz fénnyel szemben.
2. Helyszín fotózása:
Olyan helyszínen található az üzleted, hogy büszke vagy rá? Bemutatnád képekkel az interneten? Az egyik étterem, ahol dolgoztam például, elég unalmas és egyszerű volt belülről. Így nem csináltam teljes belső teres képeket, hanem a közeli részleteket emeltem ki, ami csak sejtette a látogatóval, milyen a hely.
Ha viszont büszke vagy a helyre, ‘verd a mellkasod’ a képeiddel, és készíts képeket a belső térről is.
-
Belső tér avagy – trendiesen szólva – enteriőr fotózása.
-
Külső tér, épület, bejárat, közeli részletek.
-
Környék, mi az, amit kiemelnél az üzleteddel kapcsolatban, hogyan épül be a környezetébe?
-
Van belső udvar? Mindenképp fotózd le.
-
Vannak növények a helyiségben? Legyenek benne a képben, melegséget sugároznak. Rendezd át egy picit, ha muszály.
3. Környék fotózása:
Ne csak a helyedre fókuszálj, hanem arra is mit kínál a környék. Ez különösen igaz hotelek esetében. Milyen kikapcsolódási lehetőségei lesznek a vendégeidnek? Minden olyan program, amit a vendég az ottléte alatt megtapasztal, csak emeli majd az élményét, és fejben ahhoz a helyhez fogja kötni, ahol megszállt. A teljes élmény számít majd neki.
Illetve a foglalás esélyét is növeli az, ha több olyan dolgot lát a vendég, ami programot adhat neki az ottléte alatt. Hagy szóljanak, azok a booking.com-os fényképek.
-
Kérj fényképeket a közeledben található programadóktól. Ők is szívesen veszik majd, ha kapnak egy kis reklámot tőled, és ezzel a következő szintre lehet emelni a kapcsolatépítést is kettőtök között. Posztold ezeket a képeket és nevezd meg a programadóit is.
4. Személyzet fotózása:
Kik állnak az üzlet mögött? Az embereknek manapság igen fontos a személyes kapcsolat is. Ha látják, hogy készülnek a dolgok, kik készítik az ételeket-italokat, és kik azok, akik miatt működik az egész. Nem véletlen, hogy a látványkonyhák annyira népszerűek manapság. A vendég szereti azt, ha a helynek nincs takargatni valója. Bizalmat kelt benne, és ez is nagy motiváló abban, hogy hova is menjen.
-
Szóval fotózd le a szakácsokat munka közben.
-
Fotózd le a személyzetet munka közben.
-
A fotó mellett mutasd be a személyzetet írásban is.
-
Ki a feje a helynek? Mutasd be magadat – az üzletvezetőt vagy a tulajdonost.
Legalább 3 havi tartalmad lesz
Kezdésnek ennyi jutott eszembe. És azért csak ennyi, mert én is pont ezekkel az ötletekkel kezdtem. Ezekben a témakörökben, az ötleteimet felhasználva, 30db képet bármikor meg tudsz csinálni. Tegyük fel, ha csak heti 3 szor raksz fel képet az Instagrammra, akkor máris 3 hónapra elegendő anyagról beszélünk. Azt még meg sem említettem, hogy ez alatt a 3 hónap alatt, ahogy kezdesz belejönni, egyre több olyan ötleted lesz, amiről még több képet fogsz készíteni.
Ha szabadjára engeded a fantáziádat, nekünk hoteleseknek, éttermeseknek, kávézósoknak stb. itt a vendéglátóiparban az ötlettárunk szinte kifogyhatatlan. Ez a négy témakör adhat egy kis kezdőlökést neked abban, hogy elindulj.
Ha elakadtál valahol, kérdésed lenne, írj bátran. Segítek. Egy válasz nem kerül semmibe.